Ha orvost szeretne keresni:






Szakértőink

Nyereményjáték az Oxygen Medical Magánorvosi Központtal együttműködésben!

Miért gyakoribb a fiús mamákban a pajzsmirigybetegség?

A probléma az, hogy a betegség gyakran, (4,0%-ban) enyhe, nehezen kimutatható formában van jelen. A fokozatosan, látszólag minden ok nélkül kialakult csökkent pajzsmirigyműködés az immunrendszer betegsége miatt jön létre, „autoimmun” eredetű. Az autoimmun pajzsmirigygyulladások nők körében lényegesen gyakoribbak, mint férfiak esetében (4-5:1).

A betegség korai felismerése azért is fontos, mert jelentős rizikófaktora számos betegségnek, többek között a meddőségnek, a gyakori vetéléseknek, a csökkent étvágy melletti hízásnak. Orvosi szempontból a magzat fiziológiás “transzplantátum”, azaz olyan, mint egy átültetett szerv (pl. a vese, szív stb), amelyről tudjuk, hogy a legnagyobb veszély a szerv kilökődése. A természet csodája, hogy egy immunológiai értelemben félig “idegen” magzat egyáltalában megtapad a méhben és később pedig nem minden esetben lökődik ki. Ennek a védelemnek immunológiai és hormonális okai is vannak. Kiderült, hogy a meddőség és a gyakori abortuszok okai között gyakori a pajzsmirigy csökkent működése és a pajzsmirigy autoimmun betegsége.

A pajzsmirigy rendellenes működése nem csak a gyermekvállalást nehezíti meg, de szülést követően is kialakulhat, különösen fiús anyák esetében. Korábbi kutatási eredmények igazolják, hogy azokban az anyákban, akik fiú magzatot hoztak a világra, lényegesen gyakrabban alakul ki pajzsmirigybetegség, gyulladás. Ennek okát sokáig nem ismertük. A legfrissebb vizsgálatok azonban egyértelmű választ adtak erre a kérdésre.

Azt már régebben is tudtuk, hogy a magzati sejtek átjutnak a méhlepényen és kimutathatók a vérben. Azt azonban csak a legutóbbi vizsgálatok igazolták, hogy a magzati sejtek nemcsak átjutnak, hanem örökítő anyaguk, kromoszómájuk még 27 évvel a szülés után is kimutatható az anya szöveteiben.

A fiú gyermekek nemét az Y kromoszóma határozza meg. A fiú magzatból származó Y kromoszóma kimutatható az anya pajzsmirigyének szövetében. Az ábrán látható nyillal jelzett piros pont az anyai pajzsmirigyében kimutatott Y kromoszómát jelzi. A magzati eredetű sejtek tehát beépülnek a pajzsmirigybe és több évtizeddel a szülést követően is kimutathatók és a szervátültetéseknél megfigyelt kilökődési reakcióhoz hasonló elváltozást, gyulladást képesek kiváltani, -mondta el Prof. Dr. Balázs Csaba endokrinológus.

A jelenség klinikai jelentősége, hogy azok a mamák, akinek fiú gyermekük van, ráadásul a családban pajzsmirigybetegség is előfordul, feltétlenül gondoljanak arra, hogy gyulladásos (“autoimmun”) pajzsmirigybetegségük alakulhat ki, különösen akkor, ha környezeti tényezők (stresszes életmód, szelén hiány, túl nagy mennyiségú jód bevitele, vírusos fertőzések) is fennállnak!

Szánjon Ön is pár percet az egészségére, az alábbi oldalon elérhető kérdőív kitöltésével! http://allergiakozpont.hu/?teljes_cikk=213141219135479

Budai Allergiaközpont
www.allergiakozpont.hu
A Prima Medica Egészségközpontok tagja


Ismer Ön is jó orvost? Ajánlja másoknak is! Kérjük, küldje el nevét, címét, szakterületét, elérhetőségét számunkra: info@mediad.hu.

Mondja el véleményét! Az orvostkeresek.hu honlapon elindítottuk legújabb szolgáltatásunkat: fórum, ahol Ön elmondhatja véleményét, megbeszélheti tapasztalatait. Várjuk hozzászólását!

Top rendelők

Cikkek

eXTReMe Tracker Magyar Honlap Linkek

MediAd Kft. 2003-2009 All rights reserved
design-program: Weta-2001 Bt. - Sulcz Roland EV
cms: FlyingSquirrel